Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Negyedmilliárdból újult meg a Mártírok útja

2008. szeptember 5. 15:04
Ünnepélyes keretek között adták át péntek délután a felújított Mártírok útját. A beruházás a Közép-Dunántúli Operatív Program belterületi utak fejlesztésére kiírt pályázatán elnyert közel 190 millió forint támogatásból és a város körülbelül 80 milliós önrészéből jött létre. A burkolat felújításán túl mozgáskorlátozott parkolót alakítottak ki, és megoldották a megfelelő csapadékvíz-elvezetést.
Az út felújításának igénye a Kohéziós Alap támogatással készülő szennyvízcsatorna építési munkáinak előkészítése során vetődött fel. A városi közgyűlés támogatásával 2007 elején indult meg az engedélyeztetési tervek elkészítése, augusztusban pedig megtörtént a pályázat benyújtása. Ma délután 7.700 négyzetméter felújított utat, 1.300 négyzetméter térkővel fedett parkolósávot és 3.600 négyzetméter térkővel fedett járdát adtak át.


Baumgartner Lajos képviselő, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, Pál Béla és Veszprém város polgármestere, Debreczenyi János vágta át ünnepélyes keretek között a szalagot. A beruházás azon veszprémi útfejlesztések sorához tartozik, melynek keretében többek között már a Munkácsy út, a Budapest út, egy-egy kádártai illetve gyulafirátóti utat is felújítottak.

vehir.hu
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.