Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mentőállomást kapott Nagyvázsony / ─ hatvanmilliós költségvetéssel ─

2008. szeptember 5. 13:28
Főhajtással kezdődött péntek délelőtt Veszprém megye legújabb mentőállomásának, a nagyvázsonyinak átadása. Az emlékezetes helikopterbalesetben elhunyt kollégáik emlékére egyperces csenddel tisztelegtek a mentősök. A hatvanmilliós költséggel létesült mentőállomás jelentős lépés a megyében, ugyanis létrejöttével a lefedettség 95%-ossá nőtt, s a 15 perces eseményi kiérés is biztosított.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivőjének köszöntője után Medgyaszai Melinda államtitkár (egészségügyi minisztérium) tartott beszédet, melyben kiemelte azt a példaértékű összefogást, amely a megye intézményei között volt megtapasztalható a mentőállomás létrejöttéért.

A megyei közgyűlés elnöke, Lasztovicza Jenő méltatta azt a törekvést, melyet elődei tettek, majd hangsúlyozta, hogy Pápa, Sümeg és Füred után még mindig marad tennivaló, hiszen sok olyan mentőállomás van még, ahol fel kell zárkózni a XXI. század elvárásaihoz.



A település polgármestere, Fábry Szabolcs a biztonságot emelte ki beszédében. Büszke arra Nagyvázsony ─ mondotta ─, hogy összefogást tudtak generálni, s országosan is egyedülálló lefedettség születhetett ennek eredményeként. Külön köszönetét fejezte ki azoknak az országgyűlési képviselőknek (köztük a már elhunyt Horváth Balázsnak), akik parlamenti munkájukkal gyorsították a mentőállomás megvalósulását. Köszönettel illette a korábbi polgármestert, s az általa vezetett testületet is. Ez a mentőállomás ─ mutatott rá ─ példa arra, hogy vannak az országban missziók, ahol az ellentételeket félre lehet tenni az összefogás érdekében.



Az OMSZ általános főigazgató-helyettese, dr. Gorove László 12 ezer környékbeli lakos életkörülményeinek biztonságosabbá válását emelte ki, majd bajtársai nevében is megerősítette, hogy szakmailag, emberileg, erkölcsileg mindent meg fognak tenni a betegek és a sérültek ellátásáért.

Az ünnepségen ajándékok átadására is sor került. A 04 Alapítvány képviseletében dr. Rozsnyói Edit kuratóriumi elnök félautomata defibrillátort, navigációs készüléket, különböző műszaki eszközöket adott át az új állomás vezetőjének, Barabás Zoltánnak. Az elnök emlékeztetett arra, hogy az országban elsőként Veszprém megyében látták el a mentőautókat félautomata defibrillátorral.

Az ünnepség folytatásaként a Várnai Zseni Általános Iskola diákjai adtak műsort, majd a hivatalos átadásként a nemzetiszín szalag átvágása következett. Ezután a vendégek megtekinthették a minden szükséges eszközzel felszerelt mentőállomást, ahol 0-24 órás szolgálatban hat mentős dolgozik már szeptember első napjától fogva. A dolgozók egy kiemelt felszerelésű Mercedes mentőautóval indulnak a hívás utáni másodpercekben. Terveik között szerepel – mondta a Vehír érdeklődésére Barabás Zoltán –, hogy a munkanapokra egy újabb mentőautót állítanak 12 órás szolgálatba.



Az új mentőállomást a történelmi egyházak képviselői áldották meg.

Az avatást követően dr. Czirner József mentőfőorvos tartott pohárköszöntőt, melyben az összefogást emelte ki.



Zatkalik András
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.