Megbeszéli más anyukákkal, vagy nem anyukákkal, hogy mulatnak egyet. Aztán nekilódulás, és mehet a parti!
Persze most nem a gyerekek délutáni szunyókálása alatti kávézásról van szó, hanem arról, amikor este, elalvás után apa marad ügyeletben, mi meg lemegyünk a régi helyre, hogy emlékezzünk, nevetgéljünk, aztán nyomás haza lefeküdni, mert reggel kezdődik a műszak. Ilyenkor már nem a diszkóra vágyunk, csak arra, hogy nosztalgiázhassunk.
Ez két módon lehetséges: vagy elmondjuk a bébiknek, vagy sunyi lapos módon kisurranunk. Én az előbbi híve vagyok, mert hiszek benne, hogy a gyerek, ha tudja, hol van az anyja, akkor nyugodtabban alszik. Persze emiatt néznek nem kevesen bután, és Apa szerint is elképesztő ötlet, hogy az alvó gyerekektől elköszönök…
Vagyis gondolta, hogy az, de már tudja, hogy nem az. Mivel legutóbbis – azaz másodszori próbálkozásra – egész napi „este elmegy anya” után mégis kisurrantam, persze az ő biztatására. Aztán be az autóba, mert ugye az a tuti, ha rohanni kell haza, és nem inni megy egyikőnk sem. Lementem, jól éreztem magam, mire hazajöttem, a gyerekkel a kezében sétálgatott. Nekem elég volt megfogni, és máris aludt a drága. Persze itt három óra leforgásáról van szó, kilenctől éjfélig.
De ez még mindig jobb, mintha az abszolút titoktartást választjuk, nálunk legalábbis hat hónapos koruk ellenére szórakoztatták Apát szintén addig, amíg haza nem értem. Csak az volt a baj, hogy utána még engem is, mert álmosak nem nagyon voltak örömükben. Így aztán másnap kialvatlan voltam, és fájt a fejem, azaz tisztára megvolt a nosztalgia érzése – alkohol nélkül!
Mégis azt gondolom, hogy szükség van ezekre. Persze jó látni a csajokat, jó hallani, hogy ők is küzdenek a gyerekekkel, és félévente egyszer még be is lehet vállalni egy ilyet, csak a lelki egyensúly kedvéért.
Ami pedig az egyéb nosztalgikus dolgokat, és az exekből lett, környezetünkben élő családapákat illeti, na, arról lehet még mesélni. De ez már egy másik történet…
