Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Már készülnek a bevetésre

2008. augusztus 30. 14:44
2005 óta a professzionális haderő legnagyobb hazai gyakorlata a Bevetési irány, melyet idén is a Várpalota melletti lőtéren hajtanak végre, közel ezer katona részvételével. A számítógépes szimulációval irányított bevetésen az Összhaderőnemi Parancsnokság alá tartozó minden alakulat összehangoltan vesz részt. Ahogy a korábbi években, ez alkalommal is szeptember 15.-én indul a gyakorlat, melyhez a szükséges harcjárműveket, technikai eszközöket már telepítik a központi gyakorló lőtéren. Az első harckocsik, 23 darab vízicsibe névre is keresztelt kétéltű BTR 80-as, 3 Mercedes terepjáró, egy Rába, illetve egy Unimog gyártmányú tehergépkocsi pénteken, vasúton érkezett meg Hajmáskérre.

A Bevetési Irány gyakorlat minden évben a Magyar Honvédség legnagyobb, egész szervezetét érintő rendezvénye. Nagy társadalmi nyilvánosság és a szakma képviselői előtt kerülnek bemutatásra az újonnan kialakított képességek. Egy évvel ezelőtt a gyakorlat zárónapján, a „0” ponton jelentette be Szekeres Imre, honvédelmi miniszter, hogy lezárult az átszervezés, a professzionális haderő pedig bizonyította annak sikerességét. Tavaly a gyorsreagálásra helyezték a hangsúlyt, speciális katonai képességekkel. Idén A NATO kötelezettségeinknek megfelelően, elsősorban a béketeremtő és kikényszerítő missziókban is ellátandó feladatokat gyakorolják különböző kötelékekben.

  

A Bevetési irány 2008 egy hónapon át tart majd. Összköltségvetése egyelőre nem nyilvános. A gyakorlat egyébként tavaly közel félmilliárd forintba került.

 

Füssy Angéla
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.