Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új tankönyv az általános iskolákban / – nemcsak gyerekeknek, de felnőtteknek is –

2008. augusztus 29. 16:42
Mindössze hét hónap kellett ahhoz, hogy megszülessék az első olyan kiadvány Veszprémről, amelyet tankönyvként, de legalább hasznos segédeszközként lehessen használni a helytörténeti oktatásban. A „Veszprém város története” főcímű kiadvány ősztől már az iskolákban lesz, s a felette bábáskodók szerint jelentős mértékben járulhat hozzá az identitástudat formálásához.

Bőszéné Szatmári-Nagy Anikó munkáját a VEAB székházában mutatták be igen élénk érdeklődés közepette. A szerzőnek mindössze hét hónap állt rendelkezésére ahhoz, hogy a szakma kívánalmaknak megfelelően állítsa össze kiadványát. Mint azt később megerősítette, ebben a hatóságok, intézmények, magánszemélyek maximális támogatását élvezte.

A Helytörténet az iskolában c. konferenciával egybekötött bemutatót Porga Gyula alpolgármester „vezényelte” le. Elsőként az MTA Veszprémi Területi Bizottságának elnöke, Mészáros Ernő professzor méltatta a könyvet. Veszprém – mondotta – évtizedek óta fontos szerepet tölt be a magyar kultúra és tudomány szereplőjeként, ezért is nagyon fontos, hogy lakói megismerjék és megértsék környezetük és a társadalom összekapcsolódási pontjait.

Veszprém polgármestere, Debreczenyi János saját emlékeire hagyatkozva építette fel mondandóját. Szerinte az ember azt ismeri, amit szeret. Ezért is van nagy fontossága annak, hogy gyermekek-felnőttek egyformán megismerjék életterüket.

A városfejlesztési bizottság elnöke, Brányi Mária Veszprémet a szív és a lélek városaként titulálta. Véleménye szerint tudatos jövőkép csak akkor alakítható ki, ha a jelent megismerjük. Ennek válhat kiváló eszközévé a Veszprém város története.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem; az Országos Köznevelési Tanács Kerettantervi Bizottságának elnöke, dr. Trencsényi László egyetemi docens a könyv, a gyermek és a város hármas egységére hívta fel a figyelmet. Ezek összehozásához – mondta – kell a támogató környezet, ami az iskola, a család és szakmai szempontból a kerettanterv. Ennek kell biztosítania minden településen ez egyediséget, mely a nevelőtestület kreativitásán alapszik. Lehet ugyan a fenntartó önkormányzatnak befolyása, ám a képviselőknek ilyen esetben önmérsékletről kell tanúbizonyságot tenniük.

Az oktatási bizottság elnöke, Némedi Lajos Eötvöst idézte, miszerint a múlt-jelen-jövő összefüggést kiemelten fontos megismerni. Ráadásul Veszprém kiemelten fontos helyzetben van, hiszen a magyar történelem legjelentősebb eseményeinek volt színtere az elmúlt évezredben. Hangsúlyozta, hogy gyakorlatilag tízezernyi diákról, negyven oktatási intézményről van szó. Beszédében utalt arra is, hogy idáig is több iskolában működött helytörténeti szakkör, de az óvodától az érettségizők korosztályáig minden csoport ilyen vagy olyan módon megismerkedhetett a város történelmével. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy kevés a színvonalas helytörténeti vetélkedő, jó volna azok programját hozzáértőkkel elkészíttetni.

A középiskolai koordinációról Katanics Sándor országgyűlési képviselő levelét dr. Bősze Ferenc képviselő olvasta fel. Katanics szerint a középiskolai oktatásban is helye van a helytörténetnek. Sőt: a testvérvárosok is bekapcsolódhatnának egy kölcsönös vetélkedőbe, s a győztesek kölcsönösen meglátogathatnák egymás településeit.

A könyv szerzője, Bőszéné Szatmári-Nagy Anikó részletesen ismertette annak felépítését, felhasználási körét. Elmondta, hogy ugyan tankönyvnek szánta, de bátran lapozgathatja mindenki, hiszen olyan időszakot ölel fel a kiadvány, amely a kezdetektől napjainkig terjed, s valószínűsíthető, hogy ki-ki talál benne újat, érdekeset.

Bőszéné igazodott a kor követelményeihez: interaktív könyvet szerkesztett közel 600 képpel, számos visszacsatoló feladattal, kiegészítő olvasmánnyal stb.

A szerző szólt arról is, hogy egy társasjáték elkészítésén fáradozik. Már megtörtént levédése, s a műveltségi társasjáték talán még ebben az évben boltokba kerülhet.

Kissé markánsan fogalmazott a konferencia vendége, dr. Lichtnecker András levéltáros, történész, aki felpanaszolta, hogy míg számos kistelepülés kiváló monográfiákkal tudott jelentkezni a millennium évében, addig Veszprémnek ez nem sikerült, jóllehet annak igénye már a hatvanas években megfogalmazódott. Lichtneckert András egy hétkötetes veszprémi monográfiára évekkel ezelőtt már letette javaslatát, de még csak a másodiknál tart a kiadás. Bízik azonban abban, hogy 2011-ig.

A könyv lektora, dr. Ács Anna példaértékűnek nevezte a kiadványt, amihez hasonló csak kevés településen (pl. Esztergom, Szolnok) áll a diákság rendelkezésére.

Dr. Navracsics Tibor egyetemi docens (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar) így fogalmazott: lehet lakni és élni is egy városban. Aki „átéli” a város életét, tevékeny, alkotórésze annak, az „él”, ám aki  csak lakik, az hazaérve munkájából bezárja az ajtaját.

Veszprém a II. világháború utáni korszakban egy nagy hagyományokkal bíró kisváros volt, amely mára „közép” várossá nőtte ki magát. Ebben az esetben igen fontos, hogy tudja egy város (s annak vezetése) megtölteni a polgárok életét. Ebben pedig óriási osztályrésze van az identitástudatnak. Emögött érzelmi és racionális kötődés is áll. Ez utóbbit kell megtanulni, s ha a tudás átadási folyamata megszakad, akkor egy-egy közösség meg is szűnhet.

Navracsics Tibor a folytatásban utalt a Pap-korszak városromboló tevékenységére, amikor nem mert, nem tudott senki fellépni az esztelenség ellen.

Befejezésül felhívta a konferencia résztvevőinek figyelmét arra, hogy 2009-ben ünnepeljük a veszprémi püspökség fennállásának ezeréves fordulóját, s emlékeznünk kell a 65 éve történt holocaustra is.

 

Zatkalik András
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.