Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
14°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
14°C

Még lehet jelentkezni

2011. december 5. 22:20
Csütörtök este nyolc óráig várják a regisztrációkat és az első forduló válaszait az „Ismerem a városom?!” helytörténeti vetélkedő szervezői.

Hétfő délelőttig 108 csapat, egyéniben pedig 233 gyerek jelezte részvételi szándékát azon a versenyen, melyet a Veszprém történelme, múltja iránt nyitott 10-16 évesek számára hirdettek meg. Ehhez kapcsolódóan tízrészes várostörténeti sorozat indult a városi televízióban.

Némethné Károlyi Jolán önkormányzati képviselő érdeklődésünkre elmondta: látszik, hogy a gyerekek között népszerű lett a kezdeményezés, akik ezáltal foglalkoznak a város történetével. – Köszönet jár a segítségért a pedagógusoknak is – tette hozzá.

A részvételt természetesen díjazzák is, így egyéni indulók esetében a jó választ beküldők között minden epizód vetítése után értékes könyveket sorsolnak ki, a csapatoknál pedig a legtöbb pontot elért 10 csapat 2012. október elején szóbeli versenyen mérheti össze tudását. A legeredményesebb öt alakulat pedig a Veszprém Tv élő adásában mutathatja meg, hogy milyen jól ismeri városunkat.

Az érdeklődők és a magukat megméretni vágyók városunk honlapján találják meg a vetélkedő részleteit, a hozzá kapcsolódó filmet, valamint szintén ugyanott tudnak még regisztrálni is – egészen december 8-án este 20 óráig.

Balassa Gergő

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.