Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
11°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
11°C

Beszélnünk kell a múltról

2011. november 27. 23:47
Veszprémbe látogatott az Auschwitz Album című vándorkiállítás, ahol SS tisztek által Auschwitz-Birkenauban készített megrázó felvételeket lehet megtekinteni diák tárlatvezetők kalauzolásával.

A kiállítás 2007 óta járja az országot, létrejötte óta 31 helyszínen fordult meg, 900 diák tárlatvezetőt készítettek fel a fotók bemutatására, melyeket eddig 44 ezer ember látott. Veszprémbe november 27-én érkezett, ahol a megnyitó után november 28-tól várja a látogatókat.

„Az egész gépezet egyetlen elven alapult, hogy az emberek meg ne sejtsék, hova érkeztek, és hogy mi vár rájuk” – olvasható az egyik kép melletti tájékoztató szövegen. Források szerint Veszprémből közel 750 polgár szenvedte el a holokauszt borzalmait, a túlélők száma 50-re becsülhető.


Nagy Imre

„A magyar lakosság 12%-a szerint a holokauszt nem történt meg” – ezeket a szavakat már Nagy Imre, az AGAPE Kulturális Alapítvány elnöke fogalmazta meg, aki hozzátette, a holokauszt azokban az országokban létezett, akik „befogadták az antiszemitizmust”. Az elnök felhívta a figyelmet a zsidóellenesség felerősödésére a világban, valamint aktuálpolitikai párhuzamot vonva hozzátette, hogy „figyelmeztetni kell a fiatalokat: nem jó irány a Jobbik”.


Brányi Mária

Brányi Mária alpolgármester beszédében hangsúlyozta: „beszélnünk kell a múltról, hiába nem szeretünk vele sokszor szembesülni”. Kiegészítésképp hozzáfűzte, jó ötletnek tartja, hogy oktatási intézményben  tekinthető meg a tárlat.

– Az 1938-45 között Magyarországon történt események azt mutatják, hogy bárkiből lehet áldozat – fogalmazott Pécsi Tibor, a Holokauszt Emlékközpont munkatársa. – Nekünk az a feladatunk, hogy megemlékezzünk a társadalom által a zsidók ellen elkövetett tragédiáról – tette hozzá.


Pécsi Tibor

Pécsi Tibor elmondta, hogy a tárlat címében szereplő Rólunk, nekünk, nélkülük… mögött mi is rejlik valójában. A központ munkatársa úgy fogalmazott: rólunk szól, hiszen bárkiből lehet áldozat. Nekünk szól, mert a mi felelősségünk, hogy ez a tragédia még egyszer ne történhessen meg. Végül pedig nélkülük, hiszen azok nélkül nézzük meg a kiállítást, akiket meggyilkoltak a táborban – zárta gondolatait.

Az Auschwitz Album Auschwitz-Birkenauban készült fotókat tartalmaz, melyeket az SS fényképészei egy 1944-es magyar transzport érkezésekor örökítettek meg. A kiállítás december 2-ig tekinthető meg naponta 8 és 16 óra között Veszprémben, a Vetési Albert Gimnáziumban, ahol alaposan felkészített diák tárlatvezetők mutatják be múltunk egyik tragédiáját.

Balassa Gergő
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.