Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
15°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
15°C

Újra suli

2011. szeptember 1. 7:38
Augusztus 31-én tartotta a legtöbb oktatási intézmény a tanévnyitó ünnepséget, így a Lovassy László Gimnázium is.

– A szülők csütörtöktől végre tudják, hol van a gyerek, legalább a tanítás ideje alatt – mondta Schultz Zoltán, a Lovassy László Gimnázium igazgatója ünnepi beszédében. A beszédből nem maradt ki az évődő humor: az igazgató hangsúlyozta, nem csak a diákoknak nehéz a tanévkezdés, hanem ugyanúgy az oktatóknak is, mindenki visszavágyik a nyárba.


Schultz Zoltán

Az intézményvezető a szerdai tanévnyitón beszámolt a lovassys diákok és tanárok nyári programjáról, valamint az októberben véget érő 300. tanév programjaitól. Elmondta, a 119 végzős tanulójuk közül 116 fő jelentkezett felsőoktatási intézménybe, közülük 111-en nyertek felvételt. Két olyan osztálya is volt tavaly az iskolának, ahonnan minden egyes tanuló bejutott valamelyik jó hírnevű egyetemre. A gimnázium színvonalát mutatja az is, hogy a felvételt nyertek 80 százaléka az első megjelölt helyen tudja megkezdeni a 2011/2012-es tanévet.

A 300. tanév emlékére jubileumi évkönyvet is szeretne kiadni az iskola, melyhez volt lovassys diákok és a mostani tanulók segítségét is kérik. Ezen felül Schultz Zoltán felhívta a diákok figyelmét arra, hogy részt vehetnek a gimnázium image filmjének elkészítésében.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? tegnap 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. ma 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.