Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
17°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
17°C

Emlékezés a dicső elődökre

2011. augusztus 19. 12:52
A Veszprémi Pantheon alapítója, a Művészetek Háza egykori igazgatója, Fenyvesi Ferenc rendhagyó séta keretében idézte fel a múltat.

Tegnap, péntek délelőtt a Tűztorony udvarán a 15 éves Veszprémi Pantheonban az érdeklődők együtt emlékeztek városunk nevezetes polgáraira.


Brányi Mária

Bárnyi Mária alpolgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Pantheon immár 15 éve a veszprémi emlékezés nevezetes színhelye. A Tűztorony tövében olyan veszprémi nagyságok emléktáblái találhatók, akik városunk nevezetes alkotói, személyiségei voltak. – Az új táblák avatása mellett érdemes számba venni a nevesített veszprémi elődöket, méltó módon emlékezni rájuk – fogalmazott az alpolgármester asszony. Éppen ezért idén, a 15 éves évforduló alkalmából nem új tábla kerül a vár falára, hanem Fenyvesi Ferenc nyugalmazott igazgató idézte fel ünnepi beszédében a Pantheon alapításának történetét, valamint városunk kiemelkedő személyeinek alakját.


Fenyvesi Ferenc

– A Pantheon története 1989-ben kezdődött, amikor a Tűztorony tetejéről lekerült a vörös csillag, és helyét a Szent Korona foglalta el, jelezve a változásokat. Majd nagyon fontos volt a Művészetek Házának alapítása 1993-ban, valamint a művész és civil nyomásra történt 1996-os újraalapítása. Ezt követően határoztam el, hogy a hely szelleme értelmében itt, a Tűztorony mellett alakítjuk ki a Veszprémi Pantheont, ahol városunk dicső polgáraira emlékezünk. Az elképzelés úgy szólt, hogy minden évben Szent István ünnepének előnapján mindig egy-egy újabb tábla elhelyezésével egy-egy újabb jelentős veszprémi személyre emlékezünk. Erre a személyre bárki tehetett javaslatot, hogy ezzel is kizárjuk a politika megjelenését. Nagy segítségemre volt ebben a munkában Molnár Jánosné helytörténész, aki minden esztendőben számtalan ötlettel jelentkezett, és Veres B. Zsuzsa, az önkormányzat akkori kulturális irodavezetője, aki minden évben pénzzel támogatta kezdeményezésünket, valamint Stumpf János kőfaragómester, aki vállalta az emléktáblák elkészítését – emlékezett Fenyvesi Ferenc.

Ezt követően Brányi Mária az érdeklődőkkel egyetemben egy-egy szál virágot helyezett el az emléktábláknál.
 

Pethő Imre
Szaksz Balázs
Kovács Bálint
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? tegnap 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. ma 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.