Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb birkózó siker: Eb-bronzérem

2011. augusztus 17. 0:15 // Forrás: Veszprémi Dózsa SC
Egy lengyel és egy dán versenyző legyőzésével bronzérmet szerzett Németh Zsanett a Varsóban zajló kadett Európa-bajnokságon.

A Veszprémi Dózsa SC birkózója alig pihente ki a junior világbajnokság fáradalmait – ahol hatalmas bravúrral 5. lett –, máris a saját korcsoportjának kontinensviadalán kellett bizonyítania. Nyolc kilogrammos fogyasztás után sikeresen mérlegelt a 70 kilogrammos súlycsoportban, első mérkőzését elveszítette a német Martina Kuenz ellen, de legyőzője a döntőig menetelt, így Zsanett a vigaszágon folytathatta a küzdelmeket.

A lengyel Monika Michaleket magabiztosan, tussal verte, majd következhetett a bronzmérkőzés a dán Ida Stuhr ellen. Az első menetet ugyan minimális különbséggel elveszítette a Veszprémi Dózsa SC kiválósága, de a másodikban 7:0-ra átgázolt ellenfelén, majd a harmadik menetet is megnyerte 3:0-ra, ami a bronzérem megszerzését jelentette számára.

A Berhidáról öt évvel ezelőtt Veszprémbe került Németh Zsanett a tavalyi ifjúsági olimpián a 7. hely megszerzésével mutatkozott be világversenyen, az idei junior világbajnokságon 5. lett, a kadett EB-n szerzett bronzérmét követően pedig az augusztus 23-án kezdődő, hazai, szombathelyi rendezésű kadett világbajnokságon teheti fel a koronát egész éves teljesítményére.

Eredmények (női 70 kg)

Nyolcaddöntő
70 kg: Martina Kuenz (osztrák) – Németh Zsanett 3:0, 3:0

Vigaszág
70 kg: Németh Zsanett - Monika Michalik (lengyel) tus 4:0-nál

Bronzmérkőzés
70 kg: Németh Zsanett - Ida Stuhr (dán) 0:1, 7:0, 3:0

70 kg. Döntő: Caneva – Kuenz 3:1, +1:1
Kadet Európa-bajnok: Caneva Dalma (olasz)
2. Martina Kuenz (osztrák)
3. NÉMETH ZSANETT és Una Tuba (szerb)
5. Ida Stuhr (dán) és Bianca Buch (német)

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel gazdaság Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg. ma 14:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.