Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
17°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
17°C

Fantasztikus zenei és gasztronómiai kínálat

2011. július 26. 16:41
Új névvel, de változatlanul színvonalas produkcióval jelentkezik idén a Veszprémi Ünnepi Játékok, vagyis a VeszprémFest július 27. és 30. között.

– Annak idején azt az alapcélt tűztük ki magunk elé, hogy országos hatókörű turisztikai fesztivált hozzunk létre – fogalmazta meg Mészáros Zoltán ügyvezető igazgató. Ez megvalósult, hiszen az évente megjelenő 8–10 ezer ember kétharmada nem veszprémi.

– A koncepciónk szerint az opera, a dzsessz, a word music és a klasszikus zene műfajában igyekeztünk idehozni nemzetközi szintű produkciókat. Az utóbbi hét évben 140–160 millió forint állt a rendelkezésünkre erre, azonban ez az év minden eddiginél megrázóbb pénzügyileg, éppen ezért 30 millió forinttal csökkenteni kellett a költségvetést. Ennek legfőbb oka, hogy elmaradtak a pályázat útján megszerezhető központi források, ebből tavaly 36 millió forintunk származott. Mindezek ellenére nagyon jó zenészek érkeznek július végén Veszprémbe, fantasztikus műsorra számíthatunk tőlük – mondta Mészáros Zoltán.

A fesztivál továbbra is egyedülálló helyszínnel rendelkezik a vár történelmi környezetében, illetve gazdag programok várják a látogatókat a kísérő rendezvényeken. „Rosé, Rizling és Jazz Napok” címmel például új produkcióra számíthatnak az érdeklődők július 21. és 31. között, ahol gasztronómiai és zenei csemegék egyaránt várják majd az Óváros térre érkezőket. A Jezsuita-kolostorba is szerveznek programokat, itt július 27. és 30. között Liszt fesztivált tartanak.

Ami pedig a jövőt illeti, Mészáros Zoltán úgy véli, ha az állam kivonul e területről, akkor marad az önkormányzati támogatás, a szponzorok segítsége és a jegybevétel. – Ebben a formában pedig nem lehet azt véghezvinni, amit eddig, s én nem szeretek gyengébbet alkotni.
 

Cseh Zoltán
Melczer Zsolt
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? tegnap 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. ma 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.