Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
17°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
17°C

Három falu kilencven helyszínén kétezer program

2011. július 21. 17:25 // Forrás: MTI
A korábbi hat helyett idén csak három faluban - Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - rendezik meg a 21. Művészetek Völgyét.

Mint azt Naszály György, a fesztivál sajtófőnöke szerdán az MTI-nek elmondta, a Balaton-felvidék három településén július 22. és 31. között zajlanak majd a programok, az ünnepélyes megnyitót pénteken 17 órakor tartják a központi községben, Kapolcson.

A programok közül kiemelte a Művészetek Hölgye címet idén is viselő Palya Bea fellépéseit, illetve a Palya-udvart, ahol az énekesnő több színészt, zenészt és írót lát majd vendégül a fesztivál ideje alatt. Fellép a Művészetek Völgyében Dés László dzsesszzenész, zeneszerző, Esterházy Péter író, Snétberger Ferenc gitárművész, és lesz Hobo retrospektív sorozat is, amelynek keretében Földes László Hobo hét nap alatt hét előadással lép a közönség elé.

A sajtófőnök újdonságként említette a kapolcsi Kaláka Versudvart, ahol esténként a zenét és a költészetet "kötik össze" neves művészek, előadók, például Máté Gábor, Mécs Károly, Gryllus Dorka, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Szalóki Ági és Harcsa Veronika közreműködésével. A versudvarban - ahol számos gyermekprogram is lesz - az "udvarmesteri" tisztséget Lackfi János költő látja el.

Nagy várakozás előzi meg Szörényi Levente zeneszerzőnek, a legendás Illés együttes frontemberének első vendégszereplését a Művészetek Völgyében: Néha furcsa hangulatban című műsorában személyes történeteket ad elő, mesél önmagáról, életéről, zenéjéről.

A VölgyJazz Minifesztivál keretében fellép a Budapest Ragtime Band, a Gayer Mátyás Quartet és a Tony Lakatos Quintet. Ott lesz a Völgyben az Amadinda Ütőegyüttes, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, valamint a katalán Orquestra Cambra Empordá és a sérült gyermekekből álló Parafónia Zenekar.

Vigántpetenden Bokréta és biciklilánc címmel szervez magyar néprajzi filmfesztivált a DocuArt Dokumentumfilmes Központ és a Néprajzi Múzeum. A Sebő Ferenc vezette zsűri 100 film közül választ majd győztest. Vigántpetenden Árok Partyk elnevezéssel zenei estek is lesznek. A Muharay Színpad a hagyományőrző együttesek fellépéseihez biztosít lehetőséget, az Alexandra Könyvudvarban pedig koncerteket és könyves rendezvényeket is tartanak, valamint a Magyar Írószövetség programjai is itt zajlanak majd.

Számos zenei, színházi és más program lesz Taliándörögdön is, s a három faluban összesen ötven helyszínen láthatók majd különböző témájú kiállítások.

További részletek a Művészetek Völgye hivatalos oldalán.
 

vehir.hu
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? tegnap 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. ma 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.