Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Siker lesz az egykulcsos szja

2011. július 7. 17:53 // Forrás: MTI
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint az egykulcsos adórendszer nagyon sikeres lesz, és azzal minden munkavállaló jól jár majd.

A nemzetgazdasági miniszter a Nézőpont Intézet és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének közös, az EU elnökség kulisszatitkai című rendezvényen Budapesten csütörtökön azt mondta: a 16 százalékos kulccsal az adózók 30-40 százaléka már az első félévben jól járt. Úgy vélte: nagyon sikeres lesz, bár még nem mindenki érzi, mivel bevezetése három évig tart. Úgy vélte: az adóreform is elengedhetetlen ahhoz, hogy az egy éve még csőd szélén lévő ország 5-10 év alatt Európa egyik legeredményesebben fejlődő gazdasága legyen. "Van okunk arra hogy bízzunk az egykulcsos szja sikerében" - mondta és példaként említette, hogy minden ország jól járt, amely a bevezetése mellett döntött. Hozzátette: a következő években Közép-Európa lehet az Európai Unió új motorja.

Úgy vélte: lesz olyan erős eurózóna, amelyhez akkor érdemes lesz csatlakozni. Hangsúlyozta, bővíteni csak olyan gazdasággal rendelkező országokkal érdemes, amelyek elég erős támaszaivá válnak az eurózónának.

A miniszter szerint Görögországot nem lett volna szabad felvenni az eurózónába, a mostani helyzet kezelésére ugyanis már nehéz jó receptet találni. "Hibás politikai döntés született Görögország felvételekor" - mondta. Hozzátette: a görögök folyamatosan csaltak, és ettől meg kellett volna óvni Európát, ahogy attól is, ahogy - szavai szerint - a magyar kormányok csaltak 2002-2010 között.

Emlékeztetett arra, hogy már az uniós magyar elnökség legelején, amikor a "görög salátát" felszolgálták Magyarország jelezte, hogy a második Orbán-kormány megalakulása óta nem a megszokott, hanem egy új gazdaságpolitikával kezeli a görögökéhez hasonló helyzetet. Magyarország ráadásul kétszeresen is a túlzott deficiteljárás alatt állt és nem volt az eurózóna tagja, ennyivel hátrébb is állt mint Görögország.

Hangsúlyozta, hogy a válságból kijönni több úton lehet, de nem bemenni csak egy lehetőség van. A magyar gazdaságpolitika szerint a kifelé vezető utat a munka, az ipar, az innováció és a növekvő bevételek jelentik, nem a megszorítás. Elkerülni a válságot azonban véleménye szerint csak fiskális fegyelemmel az államadósság csökkentése mellett lehet. Úgy vélte: a magyar tapasztalatokat egy sor más válságban lévő ország használhatja, amelynek az IMF vagy az ecofin más utat ajánl.

Az IMF-ről azt mondta: a Nemzetközi Valutaalappal Magyarországnak elvi stratégiai szövetsége van. "Tagok vagyunk, részvényesek, de nincs szükségünk az IMF segítségre, nem kuncsorgunk pénzért". Az is meggyőződése volt a miniszternek, hogy a hitelminősítőknek előbb-utóbb "leesik a tantusz", észreveszik, hogy ez egy másik ország, mérhető eredményekkel és ezt át is vezetik értékeléseiken.

Az uniós elnökségről szólva méltatta a magyar stáb felkészültségét és azt mondta: megtanulta, hogy jó csapattal, jó miniszterelnökkel, jó államtitkárokkal jó szakemberekkel hihetetlen dolgokat lehet elérni. Ez a félév arra is jó volt, hogy bebizonyítsa: egyenrangúak vagyunk - jegyezte meg.

A kínai lehetőségekről azt mondta: Kína a térséget tekinti hídfőállásnak, termelési központnak. Arról kell meggyőzni a kínai vállalkozásokat, hogy a térségen belül Magyarország mellett döntsenek.

vehir.hu
további cikkek
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter közélet Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter. ma 12:41 Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja kézilabda Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. ma 11:21 Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban közélet Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. tegnap 16:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.