Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rajzik a kukoricabogár!

2011. július 7. 12:26 // Forrás: Veszprém Megyei Kormányhivatal
Július első napjaitól, főként a monokultúrában termesztett kukoricatáblákon figyelhető meg a kukoricabogár rajzása.

A kártevő a 2000-2001-es években terjedt el Veszprém megyében. Ma már egész Magyarországon és Európa legtöbb országában károsít. Súlyos kártételt okoz a lárvája, amely május közepén kel ki a talajban, ahol a fiatal kukoricatövek gyökereit károsítja. A fejlett lárva a gyökereket (támasztó gyökereket is) átrágja, amely kártételével növénydőlést okoz. Ha a talaj kellően nedves, a gyökérzet regenerálódik és ilyenkor gyakori, hogy a megdőlt tő szára „hattyúnyakszerűen” görbül és így fejlődik tovább. A növénydőlések jelentős gazdasági kártételt okoznak.

A lárvák bábozódása, majd a bogár rajzása június közepétől kezdődhet. A rajzás kezdetben csak azokon a területeken figyelhető meg, ahol a kukoricát egymás utáni években termesztették. Később a bogár átrepül és betelepedik az egyéves kukorica állományokba is. A virágzás, címerhányás előtt a leveleket az erek mellett hosszanti irányban hámozgatja. Ha a virágzás elkezdődik, akkor a címeren és a bibeszálakon okoz kárt rágásával. Súlyosabb esetben a bibeszálakat tövig rágja és ezzel a termékenyülést, a szemképződést gátolja. Ha egy tövön 3-5 kukoricabogár látható védekezésre van szükség (ez a határérték csemegekukorica, vagy vetőmagnak termesztett hibridkukorica előállítás esetén 1 db)!

Felhívjuk a figyelmet, hogy a gazdasági növények kezelése a virágbimbó feslésétől a virágszirmok lehullásáig terjedő időszakban méhekre kifejezetten veszélyes vagy kifejezetten kockázatos növényvédő szerrel tilos. A tilalom a virágzás idején kívül is érvényes, ha a táblát vagy annak környékét tömegesen virágzó mézelő növények borítják, vagy ha a gazdasági növényt a méhek egyéb okból látogatják. Méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása – amennyiben ezt a növényvédő szer engedélyokirata lehetővé teszi – kizárólag a méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg és legkésőbb 23 óráig tarthat (ez az ún. méhkímélő technológia). A méhveszélyesség szempontjából nem veszélyes vagy nem jelölésköteles készítmények korlátozás nélkül kijuttathatók.

A légi növényvédelem esetén a növényvédelmi szakirányító köteles - legkésőbb a munkavégzés napján - bejelenteni a légi növényvédelmi munkavégzés helyét és idejét a munkavégzés helye szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóságnak.

Növényvédő szereket a növényvédő szer forgalomba hozatali és felhasználási engedélyének (engedélyokirat), illetve címkéjének előírásai szerint, a növényvédelmi technológiára vonatkozó utasítás betartásával szabad felhasználni úgy, hogy az ember és állat egészségét, valamint a környezetet ne veszélyeztesse. Növényvédelmi tevékenység során növényvédő szer nem kerülhet a kezelendő területen kívül más területre!

vehir.hu
további cikkek
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter közélet Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter. ma 12:41 Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja kézilabda Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. ma 11:21 Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban közélet Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. tegnap 16:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.