Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az érem másik oldala

2011. június 29. 18:38
Június 29-én országszerte demonstrációt tartottak a szakszervezetek a nyugdíjtörvény megváltoztatása miatt.

Veszprémben több mint öt helyszínen számíthattak útlezárásra az autósok a demonstrációk miatt. A  rendvédelmi dolgozók a hivatásuk védelmében követelik a tisztes és kiszámítható életpályát, a már nyugállományúak státuszának és juttatásainak megőrzését, az illetmények több éves befagyasztását kompenzáló illetményemelést, valamint a törvényileg garantált és megvonhatatlan szolgálati nyugellátást.

Több helyen elmondták a demonstrációban részt vevők, hogy szabadrablás folyik az országban, és ha ezt a törvényt keresztül lehet vinni a rendvédelmi dolgozókon, akkor bármit megtehetnek ezután. Ez diktatúra, nem kétharmados többségű demokrácia.

– Szeretnénk a kormánnyal tudatni, hogy a hatalma nem végtelen. Kétharmados többség van, de csak a királynak volt végtelen hatalma a középkorban az első éjszakától az utolsó éjszakáig. A kormány félreértette a kétharmadot, azt gondolják, hogy nekik mindent szabad, pedig az ország jobbítása érdekében kellene tevékenykedni – mondta el Oláh József, a Honvédszakszervezet Veszprémi Nyugállományú Alapszervezetének vezetője.

„Békésen jöttünk ide, és békésen is szeretnénk távozni.”

A demonstrálóknak nem az a célja, hogy forradalmat csináljanak, csupán azt követelik, hogy a jogállamiság keretein belül változtassanak a törvényen, ha az elavult. Nem a nyugdíjak elvétele számít, hanem az, hogy a kormány ezzel precedenst teremt arra, hogy egy tulajdonjogot el lehessen venni. Holnap akkor akár a házakat és a földeket is viheti, vélik a rendvédelmi dolgozók.

– Ha megbeszélünk egy találkozót, és csak én megyek el, akkor nem tudunk beszélni a problémákról – hangsúlyozta Oláh József, aki hiányolja a párbeszédet a kormánnyal, így nem lehet kompromisszumos megoldást találni sem.

– A mi alapkövetelésünk, hogy tartsuk fenn az érdekegyeztetés módszereit. Kötöttünk egy szerződést, amit be kell tartani! Ha a nyugdíjunkhoz akarnak nyúlni, akkor nem visszamenőleg tegyék. Aki most megy be a rendszerbe, fogadja el ezeket a feltételeket, de visszamenőleg ne nyúljanak hozzá – tette hozzá Oláh József.

A demonstrálók nem várnak ettől nagy változást, csupán azt szeretnék, ha a megfelelő párbeszéd létrejönne, az érdekeltekkel tárgyalna a kormány, és olyan megoldás születne, amely mindkét fél számára a legmegfelelőbb.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter közélet Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter. ma 12:41 Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja kézilabda Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. ma 11:21 Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban közélet Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. tegnap 16:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.