Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bérek kompenzálása

2011. június 29. 17:21 // Forrás: MTI
Étkezési utalvánnyal kisebb munkáltatói teherrel kompenzálható a nettó bérek 2014-ig tartó csökkenése.

Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) szerint étkezési utalvánnyal kisebb munkáltatói teherrel kompenzálható a nettó bérek 2014-ig tartó csökkenése. Ez a szervezet szerint a belgazdaságra is kedvező hatást gyakorolhat, ugyanis belföldi fogyasztást generál, ráadásul a hazai vállalkozásoknak (vendéglátóhelyeknek, helyi kisboltoknak) teremt többletbevételt.

Bessenyey Bálint, az EUFE igazgatója szerdán a szervezet budapesti háttérbeszélgetésén elmondta: a Széll Kálmán Terv alapján az adójóváírás megszűnik, a szuperbruttó kivezetése pedig az esetek túlnyomó többségében nem tudja ezt a hatást ellensúlyozni. Hatékony és valós megoldást a bércsökkenés kompenzációjára az étkezési utalvány nyújthat: míg 18 ezer forint értékű étkezési utalvány teljes munkáltatói költsége 21.000 forint, ha ezt a bérbe építenék be, 10.368 forint nettó összeget kapna a munkavállaló.

A szuperbruttó kivezetése mintegy 80-90 milliárd forint többletet hagyna a munkavállalóknál, azonban az adójóváírás kivezetése 140-180 milliárd forinttal csökkenti a nettó béreket. Ahhoz, hogy ezt az összességében 60 és 90 milliárd forint közötti csökkenést a munkáltatók bérben kompenzálják, 120-180 milliárd forintot kellene bérnövelésre fordítaniuk. Az étkezési utalványok juttatásával 70-100 milliárd forint ráfordítással lehetne ellensúlyozni az alkalmazottak nettó bércsökkenését az egyesület szerint.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke (MSZOSZ) a tájékoztatón úgy vélekedett, jelentős reálkereset-csökkenés várható. Elmondta, az alsóbb kategóriákban (minimálbér, bérminimum) megtörtént az adórendszerbeli változások hatásának kompenzációja, a többi kategóriában azonban problémák vannak. A Széll Kálmán Terv további jövedelemcsökkentő tényezőket tartalmaz, amelyeknek a kompenzációjáról nincs szó, s az infláció is nagy nyomást jelent.

A helyi szinteken a nettó bérről tárgyalnak a szakszervezetek, ezért a béren kívüli juttatásoknak, amelyek beleszámítanak a nettó jövedelembe, még nagyobb szerepük lesz - tette hozzá. Úgy vélekedett, hogy két lehetőség van: rábírni a munkáltatókat arra, hogy továbbra is adjanak - esetleg nagyobb értékben - étkezési utalványokat, most ugyanis a legjobb esetben fele részben használják ki a lehetőségeket. A másik lehetőséget az adókedvezmény növelésében, illetve a régi rendszerhez visszatérésben látja, amikor ez a juttatási forma még nem volt adóköteles jövedelem.

Bartha Attila, a KOPINT-TÁRKI kutatási igazgatója elmondta: a GDP az idén már közelíti az öt évvel ezelőtti szintet, de a nettó reálkeresetek, és különösen a lakossági fogyasztás szintje még számottevően elmarad attól. Ha volt is túlfogyasztás, mára megszűnt - tette hozzá. A súlyos törlesztési terhek egyre jobban korlátozzák a lakosság fogyasztási képességét, a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetése mérsékelten hat a fogyasztásra a kutató szerint.

A belföldi kereslettől függő piaci szolgáltató szektorok, így a kereskedelem és a vendéglátás krízise különösen mély: a 2008 eleje óta eltelt 13 negyedévből 11-ben növekedése kisebb (visszaesése nagyobb) volt, mint a GDP-é. Ilyen helyzetben minden lépés fontos, amely a jövedelmi, fogyasztási lehetőségeket stabilizálja - mondta.

Az EUFE igazgatója hozzátette: az étkezési utalvány a fogyasztás élénkítése mellett kiküszöböli a területi aránytalanságokat is, hiszen a papíralapú utalvány az ország bármely pontján működő számos vendéglátóhelyen vagy egyéb partnernél elkölthető. Ezen kívül segíti a gazdaság kifehérítését és a munkavállalók életminőségének javítását.

Az EUFE-t 2000-ben alapította a három, étkezési utalvány forgalmazásra szakosodott vállalat, az Edenred, a Le Cheque Déjeuner és a Sodexo. A piacon nemrég megjelent egy állami tulajdonrésszel rendelkező új szereplő, a Posta Paletta is.

vehir.hu
további cikkek
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter közélet Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter. ma 12:41 Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja kézilabda Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. ma 11:21 Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban közélet Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. tegnap 16:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.