Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
17°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
17°C

A legkedvesebb fesztivál

2011. június 22. 12:40
Július 13. és 16. között rendezik meg Veszprémben Magyarország legegyedibb zenei fesztiválját.

Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a 11. Veszprémi Utcazene Fesztiválról a Tűztorony vendéglőben. Muraközy Péter, a fesztivál főszervezője köszöntötte az egybegyűlteket, majd elmondta, hogy az idei fesztivál szervezése kevesebb zökkenővel járt, mint korábban – köszönhetően Porga Gyula polgármester és az önkormányzat támogató magatartásának.

A fesztivál helyszínei nem változnak, továbbra is a megszokott kisszínpadokon, a két nagyszínpadon és a várban lépnek fel a zenészek. A várban csütörtök, péntek és szombat este lesznek programok, amelyekre belépőt kell váltani – a bérlet ára 3500 Ft, a napi jegyek 1500 és 2000 forintba kerülnek. Muraközy Péter hangsúlyozta, hogy a fesztivál immár nemzetközi eseménynek számít, olyan zenészek látogatnak Veszprémbe, akik a világ bármely pontján sztárnak számítanak.


Muraközy Péter

Emellett természetesen az utcazenészeké lesz a főszerep július közepén Veszprémben. 220 jelentkező közül választotta ki az előzsűri azt a 18 együtteset, zenészt, akik versenghetnek az 500 000 forintos szakmai és az 500 000 forintos közönségdíjért. Azért csak 18-at, mert a tavalyi sepsiszentgyörgyi utcazene fesztivál győztese automatikus bekerült a mezőnybe, egy fellépőt pedig a közönség szavazhat be a „mezőnybe” a rendezvény főszponzorának, az OTP Banknak köszönhetően. A huszadik fellépőre az OTP Bank közösségi oldalain (http://facebook.com/otpbank.hu, http://iwiw.hu/otpbank) lehet szavazni.

Porga Gyula polgármester a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy minden kutatás szerint az Utcazene Veszprém leglátogatottabb és legkedvesebb fesztiválja, amelynek megrendezését idén 8,3 millió forinttal tudta támogatni az önkormányzat, valamint az éjszakai takarítást is a város cége végzi, így erre nem kell költeniük a rendezvény szervezőinek. A polgármester elmondta, a belváros rehabilitációjához kapcsolódó előmunkákat úgy időzítették, hogy ne zavarják a rendezvényt.


Porga Gyula és Muraközy Péter

Az Utcanezén több civil és egyéb szervezet képviselteti magát, valódi közösségi eseménnyé alakítva a négy napot. A Csalán Egyesület azért kapcsolódott az Utcazenéhez, hogy „zöldebbé” váljon a rendezvény. Éppen ezért megkérik a fesztivállátogatókat, hogy vigyenek magukkal a buliba otthoni bögrét, felespoharat, korsót, hiszen így csökkenteni lehet a fesztivál műanyag pohár „fogyasztását” és szeméttermelését.

A Veszprémi Építész Klub és Alkotóműhely külön pavilont állít fel, ahol előadásokat lehet hallgatni Veszprém építészeti örökségéről és a jövőbeli fejlesztésekről, városi sétákat szerveznek, és játszóházzal, programokkal, foglalkozásokkal várják a gyermekeket.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara évek óta aktívan vesz részt az Utcazenén, és ez idén sem lesz másként. A Fortuna-udvarban „beszélgetős” előadásokkal várják az érdeklődőket (marketingről, médiáról, zenéről, politikai kultúráról, újságírásról). A színpad egyik „legnagyobb durranása” a „Süsü, a sárkány” dramaturgja, a „Kölyökidő” és a „Világ legrosszabb gyereke” műsorok rendezője: Takács Vera lesz. Az előadások között táncbemutatók és táncoktatás várja az érdeklődőket. Emellett QR-kódos check-point játékot is szerveznek, és többek között élőben közvetítik a GTK színpad történéseit.

A fesztivál költségvetése idén 50 millió forint körül alakul, és az 2011-es Utcazene „nagyágyúi” között megtalálhatjuk a már említett Gentlemant, a mexikói Los del Abajót, a spanyol Tonino Carotonét, a francia Electric Bazar Cie-t és a Kiscsillagot. Természetesen a veszprémi zenekarok is képviseltetik magukat a minőségi „mezőnyben”: a Veszprém Zenéi Nagyszínpadon fellép a Hoolywoodoo, a Hősök, a Vad Fruttik, és ugyanezen a színpadon középiskolai zenei és dj tehetségkutató versenyt rendeznek.

Holnaptól (június 23., csütörtök) nyílik a Kossuth utcán az Utcazene információs pavilon, ahol jegyekhez és fontos információkhoz juthatnak az érdeklődők és megszállott Utcazene-rajongók.

A fesztivál részletes programja rövidesen (elvileg holnap) megtalálható a rendezvény honlapján (www.utcazene.hu) és az OTP Bank facebook és iwiw oldalán is (http://facebook.com/otpbank.hu, http://iwiw.hu/otpbank).

Szaksz Balázs
Kovács Bálint
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? tegnap 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. ma 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.