Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szuperbringa program

2011. június 16. 14:31
Veszprém megyében a már közel 3 éve sikeresen működő "Iskolarendőr" programon belül került ez évben beindításra a Szuperbringa program.

Ennek a programnak az első lépcsője a programban résztvevő általános iskolákban a tanulók kerékpárjának közlekedésbiztonsági felülvizsgálata volt.

Ezen tanévben ez idáig 113 általános iskola vett részt, amelyben 2119 kerékpár került felülvizsgálatra, amelyet a rendőrhatóság, illetve a Veszprém megyei Kormányhivatal Nemzeti Közlekedési Hatóság képviselői végeztek el.

Az átvizsgált kerékpárokból csak 411 felelt csak meg, (19,3 %)- ők kaptak kerékpáros matricát, illetve 1695 nem felelt meg a jogszabályban előírt közlekedésbiztonsági feltételeknek. Bár a programot előre meghirdették, és a szülők minden esetben írásos tájékoztatást kaptak arról, hogy mikor fogjuk gyermeke kerékpárját műszakilag megvizsgálni, mégis 1695 kerékpáron 4163 hiányosságot fedeztünk fel.

Tehát a szülők a gyermekeket úgy engedték ki a közúti forgalomba, hogy a kerékpár nem felelt meg a közúti közlekedés szabályainak és ez nem lehetett csak a véletlen műve, hiszen a nem-megfelelt kerékpárokon több hiányosság is volt.

A hatóság képviselői minden esetben írásban tájékoztatták a szülőket a feltárt hiányosságról, illetve kérték őket a szükséges berendezések, felszerelések javítására, kicserélésére, pótlására.

A SZUPERBRINGA program második lépcsőjében, a kerékpáros igazolvány eléréséhez szükséges elméleti tanfolyamon csak az a tanuló vehet részt, akinek kerékpárja a műszaki felülvizsgálaton megfelelt és kerékpáros matricát kapott.

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a gyermekek biztonsága ugyan KÖZÖS FELADAT, de elsősorban a szülők felelőssége!

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel gazdaság Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg. ma 14:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.