Azon emberek közé tartozott, akik már életükben legendává váltak. Nem lehetett nem észrevenni, pedig szerény ember volt, nem hivalkodott. Erejét, kisugárzását belső hite, lelki békéje, a belőle áradó szeretet adta.
Mindig voltak céljai, és ezeket mindig társakkal próbálta megvalósítani. Nem magányos harcos volt, de mindig kiemelkedett környezetéből. Vezető volt, karizmatikus egyházfő, humanista tanár – és lengyel. Lengyelország, Közép-Kelet Európa meghatározó volt számára. A II. világháború alatt átélte a német megszállást, majd a szovjet terrort. Egyszerű plébánosként, professzorként, püspökként, érsekként, pápaként mindig harcolt az embertelen kommunista diktatúra ellen. Nagy örömére megélhette a kommunizmus bukását, hazája és a többi kelet-európai ország felszabadulását.
Élete végéig tanított. Iskolákban, a szószékről, a pápai trónusról hangoztatta nézeteit, terjesztette az örömhírt. Szeretett tanítani, mert szerette a tanítványait. Igazi pásztor volt, aki vigyázott a juhaira, ezért is utazott közel száz országba, ezért is tárgyalt más vallási vezetőkkel.
Nyitott volt, de mindig teljes erőből védte a katolikus egyház értékeit, ápolta hagyományait.
Karol Józef Wojtyła egész életében (1920–2005) hű maradt elveihez, soha nem kedvelte, nem igényelte a pompát, elutasította a hatalommal járó előnyöket. Jól tükrözi egyéniségét jelmondata: „Servus Servorum Dei”, vagyis Isten szolgáinak szolgája. Szolgált, és nem hatalmat gyakorolt.
Magyar vonatkozása, hogy ő avatta szentté IV. Béla királyunk egyik lányát, Kingát, illetve Nagy Lajos lányát, Hedviget.
Már életében többen hangoztatták, hogy szent, és most vasárnap avatják boldoggá.
Ezen alkalomból nyílik kiállítás a Gizella Múzeumban 14 órakor, ahol fotókon keresztül lehet megismerkedni nem mindennapi életével, és megérezni üzenetét, megérteni belső hitét.
