Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megkezdődött a hajózási szezon

2011. április 24. 19:09 // Forrás: mfor.hu, MTI
Megkezdődött a 165. hajózási szezon a Balatonon; a 120 éves Kelént szombaton fogadták ünnepélyesen a balatonfüredi kikötőben.

A balatoni hajósokat, élükön Horváth Gyulát, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatóját, Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere, országgyűlési képviselő köszöntötte, majd azt hangsúlyozta, hogy idén két jeles évfordulót is ünnepel a városuk. Mint mondta: 800 éves Balatonfüred és 40 éve avatták várossá. A település az elmúlt években szembetűnően fejlődött, több milliárd forintos uniós támogatással, a több százmilliós önkormányzati pénzösszeg hozzátételével és a magántőke "megmozdulásával" teljesen megújult a tóparti reformkori városrész - emlékeztetett a polgármester.

Horváth Károly (Fidesz-KDNP), Siófok alpolgármestere szintén városa fejlődését hangsúlyozta beszédében, úgy fogalmazott, hogy "a vízparttól a belvárosig megújul a Siófok". Megszépül a város jelképének számító víztorony, a Szabadság téren új kereskedelmi centrum létesül, de megújul a nagystrand is és korszerűsítik a hajókikötőt - sorolta a fejlesztéseket az alpolgármester. Rámutatott arra is, hogy áprilistól októberig számos kulturális rendezvény, fesztivál várja Siófokon a vendégeket.

Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere - aki jelenleg a Balatoni Szövetség elnöke is - azt hangsúlyozta: a Balaton Fejlesztési Tanáccsal (BFT) összefogva "küzdeniük kell azért, hogy minimum önálló fejlesztési régióvá válhasson a Balaton és környéke". A távolabbi cél azonban az önálló statisztikai régióvá válás - tette hozzá. Megjegyezte: most azt szeretnék elérni, hogy a kormány a költségvetésben "külön soron" szerepeltesse azt az összeget, amelyet a Balaton fejlesztésére kíván fordítani.

Horváth Gyula beszédében azt emelte ki, hogy a hajósok lelkiismeretesen felkészültek a 165. balatoni hajózási szezonra. Kifejezte azt a reményét, hogy az idei szezon talán nem lesz olyan mostoha, mint a tavalyi volt; a sok viharos nap miatt kevesebbszer tudtak a hajók kifutni és a vendégszám is erősen csökkent az előző évihez képest. Az idei évre bővítették a szolgáltatásaikat, a kínálatukat - mondta a vezérigazgató.

A beszédek elhangzása után a Szózat hangjaira felvonták a füredi kikötőben a nemzeti lobogót, s ezzel megkezdődött a 2011. évi hajózási szezon a Balatonon.

Horváth Gyula az MTI-nek elmondta: 22 hajóval és négy komppal vágtak neki a szezonnak, s mostantól már teljes menetrend szerint, azaz nem csak a hétvégén, hanem minden nap közlekednek a hajók. A tavalyihoz hasonlóan a jegyárat idén sem emelte a cég - mondta a vezérigazgató. Közlése szerint idén 300 millió forintot költenek fejlesztésekre és 180 milliót felújításokra; a legjelentősebb fejlesztés a siófoki kikötő teljes megújítása (az első üteme május 30-ra befejeződik 65 millió forintos költséggel), továbbá új motort kap a Csobánc hajó.

Horváth Gyula az MTI-t tájékoztatta arról is, hogy a tavalyi, 1,8 milliárd forintos árbevételük 10-12 százalékkal maradt el az előző évitől, az idei tervük viszont valamivel több kétmilliárd forintnál. A múlt évi gyenge szezon ellenére is 2010-ben 700 ezren utaztak a személyhajókon, 100-120 ezren a rendezvény és -sétahajókon, s mintegy 800-850 ezren a kompokon.

vehir.hu
további cikkek
Kevesebb kellemetlenséget okoznak idén az árvaszúnyogok Balaton Kevesebb kellemetlenséget okoznak idén az árvaszúnyogok A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói szerint idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyog rajzás várható a Balatonnál – ezt az intézet közölte a BalatonScience Facebook-oldalon. ma 12:50 A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása közélet A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben. ma 11:24 Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Praktiker Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat. ma 10:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.