Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új alkotmány - új szemlélet

2011. április 22. 11:30
Valamennyi parlamenti párt közreműködésével kezdődött el az új alkotmány koncepciójának kidolgozása – hangsúlyozta dr. Horváth Zsolt.

A parlament 2011. április 18-án elfogadta Magyarország új alaptörvényét. Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő nyilatkozott lapunknak a megalkotás folyamatáról, annak fontosságáról.


– 1989. október 23. óta ideiglenes alkotmányunk volt, eddig minden kormány célul tűzte ki annak megújítását, örülök, hogy végre sikerült olyan helyzetet teremteni, amely segítségével megvalósulhatott. Egy húsz éves hiányt sikerült pótolni április 18-án.

– A választások időszakában, 2010 tavaszán mindenki tisztában volt vele, minél nagyobb felhatalmazást kap a következő kormány, annál nagyobb feladatokat tud megvalósítani, ennek következménye, hogy a FIDESZ-KDNP szövetség véghez tudta vinni ezt a folyamatot.

– 2010 nyarán született döntés arról, hogy intézményes formában elkezdődik az új alkotmány szerkesztése, amihez kapcsolódóan előkészítő eseti bizottság alakult a parlamenten belül, aminek én is tagja voltam. Valamennyi parlamenti párt aktív közreműködésével elkezdődött a koncepció kidolgozása, később azonban mondvacsinált politikai okok miatt távol maradtak ettől a feladattól. A lehető legszélesebb körben végzett egyeztető folyamatokat a bizottság, az ország összes joggal foglalkozó egyetemét bevonta a munkába állásfoglalásukat kérve, tudományos konferenciát szerveztek. Az elmúlt időszakban pedig társadalmi párbeszéd zajlott, az alkotmánnyal kapcsolatos kérdőívet 900 ezren töltötték ki, s ezzel együtt részt vettek az alkotó folyamatban.

– Nem lehet azzal vádolni minket, hogy egypárti alkotmány jött létre. Mindenkinek volt lehetősége, hogy a saját véleményét megjelenítse.

– Az új alkotmány többek között olyan fontos elemeket tartalmaz, mint a természeti kincsek, a víz vagy éppen a családok védelme. Más szemléletet tükröz, véglegesen szakít a múlttal. Jövőbe mutató, értékeket megjelenítő alkotmány jött létre. Erőteljes visszautalásokat tartalmaz a keresztény múltra, ugyanakkor tiszteli azokat, akik ezzel ellentétesen gondolkodnak.

Cseh Zoltán
további cikkek
A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása közélet A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben. ma 11:24 Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Praktiker Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat. ma 10:01 Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje közélet Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap. tegnap 15:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.