Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rajzik a májusi cserebogár

2011. április 21. 19:32
Április közepén megkezdődött a májusi cserebogár VI. törzsének rajzása, így Jelentős rágási kártételre számíthatunk.

A kártételük várható gyümölcsfákon, díszfákon, erdőszegélyekben egyaránt. Az imágó (kifejlett bogár) főként a lombozatot, a friss hajtásokat rágja, de a virágokat, sőt egyes növényeknél a termést is károsíthatja.

Az imágók kora reggel és az esti órákban dermedten csüngenek a fákon. Ekkor alig repülnek, könnyen lerázhatók a fákról és összegyűjthetők. Napközben aktívak, repülnek és karéjozó rágással táplálkoznak. A rajzás kezdetétől, rövid táplálkozás után kezdődik a párosodás, majd a tojások lerakása a talaj felső 10-15 cm mélységű rétegében. A tojásokból kikelő lárva, azaz a pajor, az imágó mellett a másik veszélyes kártevő alak. Eleinte csak humusszal táplálkozik, majd a növények gyökérzetét rágja, amivel nagy károkat okozhat. A tojásból három év alatt fejlődik ki a bogár, így a lárva 3 nyáron keresztül károsít a talajban.

A májusi cserebogár V. és VII. törzsei jelenleg lárva alakban károsítanak a talajban, főként gyümölcsösökben. Előszeretettel gyűlnek össze a komposztálókban, szerves anyagban gazdag talajokban. Ellenük talajfertőtlenítő szerekkel védekezhetünk.

Az imágók elleni védekezés hűvös időben nehéz, mert a rajzás elhúzódik.

Fontos: virágzó növények (gyümölcsfák, dísznövények, gyomok) mellett ne használjuk a méhekre veszélyes készítményeket! A készítmények címkéjén szereplő előírásokat be kell tartani!

vehir.hu
további cikkek
A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása közélet A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben. ma 11:24 Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Praktiker Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat. ma 10:01 Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje közélet Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap. tegnap 15:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.