Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszélyes járdalezárás

2011. április 17. 20:30
A Dózsa térre vezető Szent István utcában közel három hétig lezárták az egyetlen járdát, megnehezítve a gyalogosforgalmat.

Szent István utcában, az óvoda melletti ház támfalszerű kerítésének felújítása miatt közel három hétig nem lehetett a járdát használni, mivel azt lezárták. Először egy girbegurba faággal, majd egy murvakupaccal – és ezzel nagy nehézség elé állították a gyalogosokat. A nagy autósforgalom és az utca keskenysége miatt nem volt könnyű megoldani a helyzet – főleg a babakocsival közlekedőknek, az óvodába érkező, vagy onnan távozó gyerekes családoknak, időseknek. Várakozni, kockáztatni kellett, amit tovább nehezített, hogy utca itt kanyarodik, és nem lehet látni az érkező járműveket.

Három hétig ez a „kalandos” helyzetet kellett megoldani az erre járóknak.

Szerencsére mára már múlt időben beszélhetünk a helyzetről, mivel hétvégén végre felépült a kerítés. De mint példa – rossz példa – arra jó, hogy átbeszéljük, megtudjuk: önkényesen bárki lezárhatja-e a háza előtti járdát, és ezzel nehéz, balesetveszélyes helyzetbe hozhatja-e az arra járókat?

Kétségtelenül szükség van a kerítés-felújításokra, és joga is van ehhez minden háztulajdonosnak. De hol a határ az egyéni és közösségi jogok, elvárások között? Szabályozza ezt a helyzetet az önkormányzat? Van olyan szervezet, amely ennek az ellenőrzésével foglalkozik?

Pethő Imre
Kovács Bálint
további cikkek
Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Praktiker Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat. ma 10:01 Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje közélet Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap. tegnap 15:25 Merényletet követtek el Donald Trump ellen közélet Merényletet követtek el Donald Trump ellen Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt. tegnap 8:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.