Asztalos István
Bognár Zoltán művész-tanár életútját volt kollégája, Asztalos István idézte fel. Párizsban született, Pesten tanult, Vörösberényben telepedett le, Veszprémben tanított. A rövid életút jól jelzi, hogyan közelítette meg és találta meg igazi otthonát, a bakonyi, balatoni tájat. Azt a területet, ahol jól érezte magát, ahol otthonra talált, amelynek meséit, történeteit, legendáit feldolgozta. Számára ez volt a „Világ”. Telis-tele izgalommal, szépséggel, élménnyel. Megérezte, és feldolgozta a táj üzenetét. Azt az üzenetet, amely a római légiók idejében kezdett íródni, aztán a vándorló gótok, gepidák, a honfoglaló magyarok továbbírták, és a ma itt élők folytatják.
Bognár Zoltán a maga népies motívumaival – mely nem nélkülözi a humort, a drámaiságot – a Bakony, a Balaton megörökítőjévé vált. Igaz, nem a szó legszorosabb formájában. Hiszen ő nem a tájat, hanem annak szellemiségét festette meg műveiben. A Tavaszünnep, A bakonyi betyár halála, A tihanyi kecskekörmök legendája a táj üzenetét hozzák el hozzánk Bognár Zoltán átiratában.
Élete utolsó szakaszában arcképsorozatot készített hatvan íróról, zenészről. Az arcképek nem az adott pillanatot rögzítik, hanem az egész életutat, sorsot foglalják magukba. Ez a sorozata jól mutatja, a művészt nem a felszín érdekelte, mindig mélyre ásott, mindig megmutatta az „egészet”.
A művészet mellett nagyon fontosnak tartotta a tanítást. Évtizedekig a Lovassy Gimnázium tanári karának tagja volt, akire még az idősebb tanár kollégák emlékeznek. Asztalos István (http://300ev.lovassy.hu/download/bognar_zoltan_terem.pdf) megemlékező írásában így emlékezett rá: „Tudtuk róla, természetesen tudtuk, hogy művész, de a maga hírét soha nem terjesztette közöttünk. Nem voltak pózai, csendes méltósággal viselte a tehetséget, a hírt is, ami személyét övezte. Nem szerénység volt ez, inkább a dolgok belső rendje. Bognár Zoli bácsiban tisztán, elrendezetten élt a világ, és ebben a világban tisztán, görcsök és szorongások nélkül látta önmagát. Művész volt, ahogyan más ács vagy juhász vagy repülő: úgy hozta létre képeit, ahogyan mi lélegzetet veszünk.”
De minden emlékező szónál többet mondanak róla képei, melyeket megtekinthetünk a Lovassy Gimnáziumban.
