A Vajdasági Napok utolsó napjának programjai is számos érdekességet tartogattak a várba látogatók számára. Faragó Kornélia a vajdasági magyar irodalom és a szerb irodalom összefüggéseiről beszélt, Bányai János Danilo Kiš költészetéről, Odorics Ferenc József Attila és a filozófus Hamvas Béla közti kapcsolódási pontokat feszegette, de minden bizonnyal Sava Babič szerbiai Hamvas-kultuszról szóló előadása volt a legizgalmasabb.
Sava Babič 1993-ban alapította meg a belgrádi egyetemen a Magyar Nyelv- és Irodalom Tanszéket, amelynek 1999-ig a vezetője is volt. Ezúttal a katedrán ülve mesélt Hamvas Béláról, és arról, hogyan és miért lehetett és lett Szerbiában ekkora kultusza a filozófusnak. (Hamvas nem szerette ezt a szót magával kapcsolatban, ezért előadásában inkább bölcsnek nevezte Babič.)
„1970-ben kezdtem foglalkozni Hamvassal, amikor elolvastam két esszéjét, a Fákat és az Orpheust, amiket mai napig a legnagyobb esszéinek tartok”. Ezután az első évtized nem volt annyira intenzív, anyagokat gyűjtött és fordításokat készített, de egyre több fórumon figyeltek fel ezekre, így a cikkeken kívül tematikus Hamvas-számok is születtek, majd kerekasztal beszélgetések is, végül huszonhat kötet jelent meg 2000-ig.
Hogy miért kellett a szerbeknek ennyire Hamvas? – tette fel a kérdést a hallgatóság helyett is Babič professzor, és leginkább azt a magyarázatot találta rá, hogy „olyan mélyre süllyedtek, hogy kellett egy támpont a szerb értelmiségnek (festőknek, zeneszerzőknek, költőknek). Hamvas a kezüket fogja és kiutat mutat a világ borzalmából. Ennél nagyobb elismerés nem történhet egy íróval, könyvvel” Úgy becsüli, akkora tábora van Hamvas Bélának, hogy már eljátszott a gondolattal; egy stadionba összetereli ezt a két-háromezer embert, majd „Azt mondom nekik, Mit csináltok itt? a fenébe, menjetek haza, és olvassátok ott, arra való”.
A humor, ami ebből az elgondolásból is egyértelműen kitűnik, az egész előadást átszőtte. Finom iróniával és roppant szemléletesen mesélt arról, hogy azzal gyanúsították, valójában ő írja a Hamvas esszéket. Sőt, amikor egy fiatal költőnő, Kemény Katalin (a filozófus felesége) verseit próbálta egy női írókat megjelentető kiadónál beajánlani, a furcsa, zavart nevetgélésből jött rá arra, hogy az elutasítás mögött is az áll, hogy azt hiszik, már Hamvas feleségét is nem csak kitalálta, de meg is írta.
A kultusz épülésének fontos állomása saját, monumentális vállalkozása, amely idén végre kiadásra kerül. Hatszáz oldalas, lexikon formátumú művét autográf regénynek nevezi, 1970 óta írta egészen 2000-ig, amikor Balatonfüreden, az ő kezdeményezésére elültették a Hamvas-hársat. Az azt követő vacsora leírásával fejeződik be a vaskos mű, melynek a koncepciója az volt, hogy „Átveszek kitűnő és hülye szövegeket Hamvasról, hogy kiderítsem, mi történik Magyarországon vele”. Margináliákat ír (ebből 1983-at), amik közé 237 darab teljes szöveg ékelődik be, 125 szerzőtől. Ezeket a teljes szövegeket erdei tisztásnak nevezték el, szerben kívül magyar, dán, és horvát szerzők munkái ezek.
Egy ideig mindent indexelt, majd egy ideje már csak azt jegyzi fel, ha valaki írásaiban használta Hamvast. Előadásban szemezgetett ezekből a filmes, színházi, valamint irodalmi művekből, amelyek vagy megidézik ilyen-olyan formában Hamvas alakját, vagy egy művét adaptálják, mint például a belgrádi Egyetemi Színpad, amely az egyik szatíráját dolgozta fel. A legizgalmasabb ezek közül egyben a legfrissebb is, egy dráma, amelynek koncepciója szerint Hamvas, „a kozmikus bölcs” és Márai, a „polgár politikájú író” feleségeikkel egyetemben találkoznak, és mint két nagy gondolkodó, amolyan” morális, etikai oszlop” elbeszélgetnek a világ nagy dolgairól. Közben, mintegy Hamlet apjának szellemeként, feltűnik Krúdy Gyula, az „élet költője” is. Milan Mitic drámáját Sava Babič elhozta magával, hogy megmutassa a jelenlévő Tóth Loon színművésznek, így lehet, hogy Veszprémben előbb láthatjuk a darabot, mint gondolnánk (?).
Az előadóban ismét nagyon vegyes közönség figyelte az előadásokat, de az egyértelműen látszott, és a nevetésekből hallatszott, hogy az egyetemistáktól kezdve az oktatókon és „a civil, felnőtt érdeklődőkön” át Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesig mindenki számára lebilincselő előadást hallhattunk, ami messze túlmutatott egy kiváló irodalomtudós és fordító munkáinak bemutatásán.
Annál frappánsabb végszót, mint ahogyan Babič professzor összegezte saját érdemeit, nemigen lehetne kitalálni, ezért is idézem: „Kiragadtam a magyar kultúrából egy kis írót, Hamvas Béla a neve, és visszaadok egy nagy gondolkodót. Szerencséjük van, lefordítani sem kell, és ki is van adva.”
