Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dzsúdósok versengése

2011. március 12. 2:00
A Domonkos László Veszprém Szabadidő és Judo Sport Egyesület március 13-án versenyt rendez a Vetési Albert Gimnáziumban.

A Domonkos László Veszprém Szabadidő és Judo Sport Egyesület (VEJSE) célja a rendszeres sportolás, versenyzés, testedzés és felüdülés biztosítása. Azzal a céllal alapították az egyesületet 2007-ben, hogy az emberek testi és szellemi egészségét védjék, javítsák a testmozgás népszerűsítésével. Ezen felül nemzetközi sportkapcsolatokat tartanak fenn, sporttanfolyamokat és edzőtáborokat szerveznek, valamint előadásokat tartanak annak érdekében, hogy az emberek megismerhessék az egészséget károsító szokásokat, annak következményeit és kockázatait.

A VEJSE tagjai több hazai és külföldi versenyen is szép eredményeket értek el. Március 13-án kerül megrendezésre a Vetési Albert Gimnáziumban a névadójukról elnevezett Észak-Dunántúl Regionális rangsorverseny, IV. Domonkos László Meghívásos Judo Emlékverseny.

A verseny napján még látható lesz az egyesületet bemutató kiállítás is az iskolában.

vehir.hu
további cikkek
Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! One Veszprém HC Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. ma 13:54 Szent György-hegy HAJNALIG 2026: több helyszín, több program, több varázslat programajánló Szent György-hegy HAJNALIG 2026: több helyszín, több program, több varázslat Június elején van egy nap a Szent György-hegyen, amikor az ösvények megtelnek élettel, a kertek kinyílnak, zene szól, és a naplemente után fénybe borul a hegy... Június 6-án újra Szent György-hegy HAJNALIG: idén minden eddiginél több helyszín és program várja a látogatókat. Nyitott pincék, titkos kertek, új helyszínek, fesztivál indító zenés felvonulás, koncertek, DJ-szettek, kiállítások, vulkanikus borok, natúr borászatok és izgalmas falatok – a díszletet pedig a Balaton-felvidék csodás szőlőhegye adja. Kihagyhatatlan nyárindító esemény! ma 13:37 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.