Nyugat és Kelet találkozása: a lublini Szentháromság kápolna freskói
A lengyel és a magyar nemzet történetében − az együtt síráson és boriváson kívül − számos közös jellemző van. Mindkét ország átmeneti régióban fekszik két, olykor három kultúrkör határán, amely aztán jól meg is látszik a Duna és a Visztula-parti vérzivataros századok során. Amíg Magyarország a Balkán felé jelenti a nyugati (katolikus és protestáns) gondolkodásmód utolsó territóriumát, addig lengyel barátaink a pravoszláv kelet felé alkotják a nyugat határát.
Mindez olyankor válik különösen érdekessé, amikor kelet és nyugat kényszerűen vagy kénytelen találkozik. Ez történt a lengyel-litván közös uralkodó megkoronázásakor, amikor a 15. század elején a litván származású Jagelló I. Ulászló ült a lengyel trónra, többszörösére növelve ezzel a perszonálunióban egyesült királyságok területét. 1418-ban a lublini Szentháromság tiszteletére szentelt várkápolnában a lengyel és a litván kultúra, a nyugat és a kelet találkozása páratlan építészeti örökségben öltött testet. A gótikus, nyugati stílusú épület belső terét az uralkodó felkérésére orosz, vagyis keleti keresztény ikonfestők festették ki a bizánci ikonográfiai szabályai szerint. A későbbi évszázadok során a volt uralkodói székhely elpusztult ugyan, de a várkápolna megmaradt, még ha falait fehérre is meszelték. Bár a mészréteg alatt rejtőző freskókat a 19. század második felében már felfedezték, szakszerű restaurálásuk végül több ütemben az 1970-es években fejeződött be.
Dr. Limbacher Gábor
A kiállítást megnyitó Dr. Limbacher Gábor múzeumigazgató köszöntőjében kiemelte, hogy legalább ekkor, a nagyböjt kezdetén, hamvazószerdán érdemes az ikonok által is ábrázolt transzcendens harmóniára irányítani figyelmünket. A kiállítást a debreceni Déry Múzeum „kölcsönözte” a veszprémi intézménynek. Dr. Koticsné Dr. Magyari Márta, a gyűjtemény főmuzeológusa elmondta, hogy a lublini Vármúzeummal több mint fél évszázados kapcsolatot ápolnak. Az együttműködés kezdete − túl Debrecen és Lublin testvérvárosi, illetve Hajdú-Bihar megye és a Lublini vajdaság „testvérmegyei” kapcsolatán − az ’56-os forradalomhoz és az azt követő lengyel segélyszállítmányokhoz köthető. A kapcsolat az évek során egyre szorosabbá vált a két intézmény között, amely műtárgy- és kiállítás-kölcsönzésekben, közös kiállításokban, konferenciákban és tanulmányutakban nyilvánult meg. A most megtekinthető ikonkiállítás is a lublini Vármúzeum tárlata volt eredetileg, amelyet a Déry Múzeum átvett, és hatodikként hazánkban ezúttal Veszprémben mutat be.
Dr. Mosolygó Péter
Dr. Mosolygó Péter görögkatolikus szervező lelkész az ikonok természetéről osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Kiemelte, hogy ami a nyugati kereszténységben a kimondott és leírt szó, az a keleti keresztények számára a kép. Az ikonok ugyanis olyan vizuális eszközök, amelyekből megismerhető a Szentírás. Mivel a Biblia sugalmazott szövegeket, kanonizált írásokat és könyveket tartalmaz, így az ábrázoló művészetben is kánonokat, szabályokat kellett alkotni az ábrázolásokhoz. Ezek a szabályok, megkötések sokkal inkább jelentenek segítséget az ikonfestő számára, mintsem korlátokat. Segítenek megfelelő mederben tartani az individuum alkotói szabadságát, amely így nem válhat szabadossággá, s nem ábrázolja helytelenül azt, amit hibásan ábrázolni nem megengedhető.
A lelkész kitért arra is, hogy a lublini freskók igazi egyediségét a tér és a benne megvalósuló művészet alkotja. A forma, a hordozófelület a nyugati kereszténység magasba törő és a templomba betérő hívőt az oltár felé irányító gótikus templomáé. A nyugati katedrálisok falain a „Biblia pauperum”, vagyis a Szentírás jeleneteit ábrázolják dinamikusan domborművek vagy falfestmények segítségével. A pravoszláv kereszténység kereszt alaprajzú templomai és díszítései statikusak, szemlélődésre, elgondolkozásra, elmélyedésre késztetnek. A falak egyes felületein ábrázolható freskóknak a vízszintes és függőleges centrális elrendezésből adódóan szigorú szabályai vannak, amely szabályokat különösen izgalmas lehetett a nyugati katolikus stílusú szentegyház formáira szabni.
Hogy hogyan sikerült 15. századi művészeknek a tartalmakat a formához igazítani, és milyen állapotban sikerült ezt a 20. századi restaurátoroknak helyreállítaniuk, azt 2011. április 10-ig tekinthetik meg a látogatók a Laczkó Dezső Múzeumban.
