Fény volt az éjszakában, remény egy reménytelen korban, amikor annyira nem volt sehol senki és semmi, hogy egy 19 éves parasztlány vezethetett hadsereget, koronázhatott királyt, és senki sem furcsállta ezt, maximum utólag. Ja, hogy közben szent lett, mert mindezt a hangok mondták? Van ez így…
A lényeg, hogy Jeanne d’Arc elhitte, amit hallott, és megcselekedte, amit mondtak neki. Vállalta a feladatot és önmagát, teljesítette a küldetést, és sorsa bevégeztetett. Állhatatos volt. Akart, mert küzdeni az igazáért. Mert hite megingathatatlan volt. Kinek-kinek magának kell kialakítania a saját viszonyát ehhez a történelmi figurához, aki minden korban mást és mást jelentett az akkor élők számára, egy azonban biztos: mindig szimbólum marad, amíg világ a világ.
Trokán Anna
Jean Anouilh Jeanne d’Arc (A pacsirta) című darabját a múlt héten mutatták be a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Anouilh csakúgy, mint többi darabjában, ebben is „kifordítom-befordítom” játékot játszik, Jeanne bírósági tárgyalásán a nézők (is) bírák. A védők-vádlók pedig a lány történetének felelevenítői és előadói egyben, akár meg is hajolnak egy-egy alakítás végeztével, mielőtt visszatérnének eredeti szerepükhöz. Anouilh drámája talán azért más a többi Jeanne d’Arc történetét feldolgozó munkához képest, mert mivel a XX. században született, nem veszi sem magát, sem a szereplőit komolyan. Illetve kitalált, személyes epizódokkal teszi Jeanne figuráját árnyaltabbá, hangsúlyozva fiatal életkorából adódó naivitását és töretlen, őszinte, gyermeki hitét végig a darab során.
Kéri Kitty
Bebizonyosodik ismét, hogy a stúdiószínháznak van – és általában csak annak van –
létjogosultsága, ha valóban mondani akarunk valamit a világról, ha zsigeri élményt akarunk szerezni a nézőknek (rendező: Kéri Kitty). Nem érzünk izzadtságszagot mégsem, és nagyra értékelem, hogy Trokán Anna (Jeanne) nem hófehér kezekkel mókázza végig fél lábbal az előadást, hanem jelenetről jelenetre megküzd a szereppel, és előttünk szüli meg a folyamatosan új helyzetbe kerülő lány megpróbáltatásait. Jól működik az előadásban a három oldalról körülülhető tér, tényleg közelebb kerülünk a figurákhoz, muszáj bevonódnunk a játékba – és mindez természetesen történik. Profi világítás és fénnyel való térszervezés; jól megválasztott, okosan alkalmazott zenék jellemzik a produkciót. Jelzésszerű és atmoszférateremtő a díszlet (félbetört boltívek, törött rózsaablak).
Sághy Tamás
Sághy Tamásnak szerencsére csak az arca volt ismerős a médiából, és nem is értettem, minek hívták ide erre a szerepre, mit tudhat ő, miért nem elég jók nekünk a saját színészeink. De alakítása meggyőzött. Bravúros, briliáns, pontos, lendületes Károly szerepében. Vicces, kisszerű és furfangosan nagyszerű egyben, sunyi és bölcs, gyáva; és bátorrá válik Jeanne hatására. Felnő a feladathoz, egyszerűen amiatt, hogy valaki hisz benne. Az előadás egyik fénylő jelenetsora a leendő király palotájában játszódik, e helyszín ellenpontja a parasztlány Jeanne életének és az őt faggató egyháziak puritán világának egyaránt. Bizsergetően romlott és perverz, elvtelen és önző emberek gusztustalan fészke. És emellett persze ők az uralkodó osztály, sokak fölött hatalmaskodhatnak. Az első rész végén a koronázásban csúcsosodik ki Jeanne győzelme, diadalát (leginkább egyébként Károlyét) főként itt láthatjuk, innentől csak lefelé vezet az útja.
Pont elég mindenből. Végy egy csipet profizmust, egy kis színészi rutint, egy evőkanál mesterségbeli tudásban bővelkedő, ezt mégis percekre feledtetni képes fiatal színésznőt, néhány, egy-két vonással ábrázolni képes idősebb kollegát, adj hozzá állandó mozgásban lévő viszonyokat és konkrét embereket fizikailag a térben, és a kész termék: egy jól működő, gondolkodásra késztető színházi élmény.
Emberek, menjetek el a Játékszínbe, és legyetek visszajáró vendégek ott, mert a legigazibb és leghitelesebb színházi produkciók mindig ott születnek, és csak arra várnak, hogy „látva lássanak”!
„Ezért minden: önkinzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.”
Légyszí…, legyen már valakié; a nézőé – végre az őt megillető megbecsüléssel övezve – a Játékszín!
