Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ob-döntőben a CENTRUM SE birkózói

2011. március 4. 17:42 // Forrás: Janku Ferenc
A betegséggel sújtott veszprémi sportolók egy arany, öt ezüst és három bronzérmet szereztek a dorogi seregszemlén.

Három korosztály több mint százötven versenyzője vett részt a Dorogon rendezett Nyugat-Magyarországi szabadfogású, területi bajnokságon. A veszprémi CENTRUM SE versenyzői diák I-II. és serdülő korcsoportban küzdhettek meg az országos bajnokság indulási jogáért.

– A kvalifikációs verseny előtti héten a csapat fele influenzával küszködött, ők épp hogy „meggyógyultak” a területi bajnokságra. Az meg sem fordult a fejünkben, hogy a betegségtől legyengült srácokat egy értelmetlen fogyasztással még nehezebb helyzetbe hozzuk, így hat főnek egy súlycsoporttal feljebb kellett mérlegelnie – mondta el Túri Péter vezetőedző.

– Tovább tetézte a bajt, hogy az indulás előtti napon újabb három fő lázasodott be, így egy megtizedelt csapatnak kellett az ob kvalifikáción elindulnia – fogalmazott a szakember.

Ennek ellenére kiválóan szerepeltek birkózóink, hiszen a 15 fős keret, 1 arany, 5 ezüst és 3 bronzérmet, 4 ötödik, és 2 hetedik helyet tudhat magáénak.

Az érmesek
I. helyezett: Krebsz Martin (69 kg).
II. helyezettek: Biró Andor (42 kg), Minyó Bence (46 kg), Biró Barna (63 kg), Horváth Benjamin (76 kg), Hungler Félix (69 kg).
III. helyezettek: Jákói Márk (50 kg), Németh Donát (58 kg), Szukop Marcell (42 kg).

– Optimistán tekintünk a jövőbe, reméljük, hogy hasonlóan nehéz helyzet elé nem állít minket a sors, és egy nyugodtabb felkészülési időszak vár ránk, amelyben végre egészséges versenyzők indulhatnak a bajnoki címért – zárta szavait az edző.

FIGYELEM!

A CENTRUM SE Birkózó szakosztálya 6 éves kortól várja a sportolni vágyó fiatalokat. Nyílt edzések megtekinthetőek, minden kedden és csütörtökön 17 órától a Kossuth Iskola tornatermében.

vehir.hu
további cikkek
Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! One Veszprém HC Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. ma 13:54 Szent György-hegy HAJNALIG 2026: több helyszín, több program, több varázslat programajánló Szent György-hegy HAJNALIG 2026: több helyszín, több program, több varázslat Június elején van egy nap a Szent György-hegyen, amikor az ösvények megtelnek élettel, a kertek kinyílnak, zene szól, és a naplemente után fénybe borul a hegy... Június 6-án újra Szent György-hegy HAJNALIG: idén minden eddiginél több helyszín és program várja a látogatókat. Nyitott pincék, titkos kertek, új helyszínek, fesztivál indító zenés felvonulás, koncertek, DJ-szettek, kiállítások, vulkanikus borok, natúr borászatok és izgalmas falatok – a díszletet pedig a Balaton-felvidék csodás szőlőhegye adja. Kihagyhatatlan nyárindító esemény! ma 13:37 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.