Ügy-kontrollunkban egykori veszprémi színészeket kérdezünk.
Évekkel ezelőtt a Veszprémi Petőfi Színház meghatározó művésze volt, és a városi szellemi életben is elismerték, kedvelték. Nem csak játszott, véleményt is formált színházról, életről, a világról.
Ezt a fajta szemléletet kívánta Petőfi Színház igazgatójaként is megvalósítani. Hogy milyen sikerrel? Arról megoszlanak a vélemények.
A direktori időszak után nem találta a helyét. Újra kellett magát értelmeznie, meg kell találnia önmagát.
– A színházértők kiváló színésznőnek tartják, ennek ellenére nem dolgozik színházi társulatokban.
– Köszönöm a dicséretet. Ez igazán jól esik! Annak, hogy nem állandó társulatban játszom, két oka is van: egyrészt nem kaptam olyan felkérést, amelyet szívesen elfogadtam volna, másrészt régóta nem látok olyan társulatot, ahol igazán komoly művészi munka folyna. Sajnos ma már – kevés kivételtől eltekintve – a színházak vezetőinek nem a társulatépítés szempontjai az elsődlegesek.
– Színházakban nem is, de önálló esteken találkozhattunk Önnel. Gondolok a Szent Erzsébet című darabra.
– Az átmeneti megoldás volt számomra. Szakrális témájú darabokat alig találunk színházak műsorán, én pedig ezzel a témával szerettem volna foglalkozni. Egyszemélyes előadás esetén a költségek és az előállítás, utaztatás költségei is kevesebbek. Ezt jól igazolja a tény, hogy „Az élet kenyere” című előadásommal szinte mindenhová eljutottam, beleértve külföldi helyszíneket is 8000 km távolságban. Ezt egy nagyobb stábbal biztosan nem lehetett volna kivitelezni. Ezen kívül elég kiábrándult voltam, csalódtam magamban, az emberekben, a kollégáimban, a szakmabéliekben. Vissza kellett szereznem az önbecsülésemet. El akartam mélyíteni a hitemet, és látni akartam, hogy Isten vajon tényleg ezt az utat szánta-e nekem.
– Mit hozhat a jövő? Színház, vagy marad az tévé?
– Ma már tudom, mi a feladatom. Része kívánok lenni annak a folyamatnak, amely az embereket visszavezeti a valódi boldogságot jelentő értékekhez és érzésekhez. Az Echo Tv-t kirándulásnak, tapasztalatszerzésnek tekintem, amelyet a Gondviselés hozott elém.
– Van kapcsolata Veszprémmel?
– Szinte minden hétvégén a veszprémi piacon vásárolok. Találkozom azokkal a – kevés számú – barátaimmal, akik a bajban sem távolodtak el tőlem. Teleszívom magam a környék csodás levegőjével, megmerítkezem a szépségekben, kertészkedem. Hétfőnként pedig visszautazom Budapestre.
